Miközben tegnap a Fidesz ellen szervezett tömegrendezvényen a kormány távozását követelte a tömeg, egy majdnem ugyanennyire valószínűtlen dolog történt. Ferenc pápa, a római katolikusok vallási vezetője a következőt hirdette ki:
"Az evolúció és az ősrobbanás elméletei valósak, és Isten nem egy „varázsló varázspálcával”
Hozzátette:
"Ő(már Isten), teremtette az emberi lényeket, és hagyta őket fejlődni, gyarapodni az Őáltala adott belső törvények szerint, hogy kiteljesíthessék magukat."“He created human beings and let them develop according to the internal laws that he gave to each one so they would reach their fulfilment."
Azt is elmondta, hogy a Nagy Bumm (Big Bang Theory) nem ellentétes a Teremtés elvével, épp ellenkezőleg megköveteli, és voltaképp az evolúció maga is összeegyeztethető a Teremtés történetével, mivel ahhoz, hogy az evolúció folyamatosan működjék, valakinek meg is kellett ehhez teremtenie azokat a lényeket melyek aztán tovább fejlődhettek.
Ezek a kijelentések, szögesen ellentétesek az utóbbi évszázadok merev elzárkózásával. Vége az eddigi kreacionista tanoknak és az intelligens tervezés el nem ismert tanának?
Mi lesz még itt?
forrás: index.hu , independent.co.uk